
Elkerülné a díjemelést a Garantiqa
Bár a bukási arány nem nőtt, a Garantiqa rossz hiteleinek belső összetétele romlott, ám a cég bírja saját tőkével a megemelt céltartalékolást. A társaság vezérigazgatója szerint immár a forgóeszköz-finanszírozás mögé igényelt garancia dominál.
A speciális tulajdonosi körnek köszönhetően felkészülten várja a portfólió romlását a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Mint azt Radnai György vezérigazgató (képünkön) lapunknak elmondta, a magyar állam 51 és kereskedelmi bankok 49 százalékos tulajdonában lévő társaság tavaly ősz óta mindent megtesz annak érdekében, hogy az akkoriban beindult banki "fűnyíró" miatt segítsenek azoknak a vállalkozásoknak, amelyek még megállnak a hitelbírálaton. A társaság gyorsított az ügyintézésen, illetve a bevizsgált vállalkozásoknak olyan előzetes garanciaígérvényt adott, amely megkönnyítette azok hitelkérelmének befogadását.
Az idén már hangsúlyeltolódásra is szükség volt a garanciavállalás terén. A vállalkozások a jelen helyzetben nem akarnak beruházni, lényegében megállt a Garantiqánál is a beruházási hitelek mögé állított garanciavállalás, helyette a forgóeszköz-finanszírozás mögé igényelt garancia dominál - mondta a vezérigazgató.
A Garantiqa 30 ezres partneri állományán belül a bukási arány a cégvezető szerint továbbra is 2-4 százalékos (terméktől függően), az arány a viszonylag gyors növekedésnek köszönhetően nem emelkedik. Azt ugyanakkor Radnai György is elismeri, hogy a rossz hitelek belső összetétele ennél sokkal jobban romlik. Elmondása szerint ugyanakkor a 27-28 milliárd forintos saját tőkével rendelkező társaság bőven bírja a megemelt céltartalékolást. A tulajdonosok elfogadják az ezzel járó alacsonyabb nyereséget - az alapítási szabályok szerint a társaság profitja eddig is a következő időszak garanciavállalási keretét növelte.
A romló portfólió ellenére el kell kerülni, hogy a Garantiqa emelni kényszerüljön garanciadíjait. Radnai szerint megoldást jelentene, ha például a Jeremie-alapból tudnának szerezni olyan alárendelt kölcsöntőkét, amelynek befektetésével (a társaság lényegében csak állampapírban fialtathatja tőkéjét) sikerülne alapot képezni arra, hogy tartani tudják jelenlegi garanciadíjaikat, azaz ne lehetetlenüljön el a kis- és középvállalkozások hitelhez jutása a megdrágult garancia miatt.
A Garantiqa a kereskedelmi bankokkal közösen új csoportos termékekkel jelenik meg a piacon ősszel. Ennek keretében a partnerbank vállalja, hogy a közvetített hitelek bukása esetén csak egy bizonyos értékhatárig hívja le a készfizető kezességvállalást. Az állomány biztosítottsága ezzel megoldott, viszont lehetősége nyílik a Garantiqának, hogy az eddiginél magasabban húzza meg a még vállalható kockázati szintet, amivel több vállalkozás számára nyílhat lehetőség hitelfelvételre.
Nagy László Nándor, B. Varga Judit

