
Keményebb feltételekkel szerződik a Garantiqa - A külső forrásbevonás meghiúsulása miatt 2009-ben és 2010-ben veszteséges lehet
Ha fenn akarjuk tartani a rendszert, optimalizálni kell a bevételi oldalt - indokolja Radnai György, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója, hogy miért kényszerül a társaság márciustól átlagosan 25 százalékos garanciadíj-emelésre.
Míg korábban havonta soknak számított, ha egy-egy banki partner 4-5 garancialehívást érvényesített a Garantiqa felé, addig ma hetente érkezik legalább ennyi. A hitelintézeteknek az adósságszolgálati problémákról szóló megszaporodott jelzései következtében a Garantiqa egyre komolyabb tartalékképzésre kényszerül. A vezérigazgató szerint szerencsés helyzetben vannak ugyan amiatt, hogy az előző években a szükségesnél jóval komolyabb céltartalékképzés volt a társaságnál, ám a tavalyi évben így is - az előzetes adatok szerint - 30 százalékot meghaladó mértékű növekedés volt tapasztalható összességében.
A növekvő céltartalékképzésre olyan pillanatban kerül sor, amikor a saját tőkén szerzett hozambevétel az állampapírok hozamának csökkenése nyomán zsugorodik. A működési költségeken a Garantiqa sokat már nem tud szűkíteni, portfólióarányosan tavaly is számottevően csökkent a költségszint - mutat rá a vezérigazgató. A társaság a nehéz helyzetben is fontosnak tartotta szerepvállalását a hitelprogramokban, hiszen a hitelezés szigorítása nyomán sok vállalkozás csak a Garantiqa bekapcsolódásával tudott forráshoz jutni. A társaság összesen 500 milliárd forintot meghaladó nagyságú kezességvállalási állományából 440 milliárd forint az új szerződéses összeg, ezek révén egy év alatt 3000-rel több, 32 ezer vállalkozás tudott finanszírozáshoz jutni.
A korábbi elképzelések a folyamat továbbvitelét biztosító forrásszerzésre (Napi, 2009. november 13.) Radnai szerint eddig nem hoztak sikert. Folyamatban van egy, a Pénzügyminisztérium támogatásával szervezett alárendelt kölcsöntőke-nyújtás az Európai Beruházási Banktól (EIB), ám ennek tárgyalását több objektív körülmény nehezítette. A sorompók ugyanakkor egyre inkább nyílnak, a vezérigazgató ennek kapcsán említette, hogy az Európai Bizottság a válság miatt átmenetileg enyhített bizonyos versenyszabályokat, így a tagországok nagyobb mozgásteret kaptak az állami támogatások terén.
A jövőt illetően tehát vannak biztató pontok, a helyzetet ugyanakkor most kell kezelni - mondja a vezérigazgató. Az jól látható - figyelmeztet Radnai György -, hogy az államtól nem lehet közvetlenül pénzt kapni, hiszen az növelné az államháztartási kiadásokat. Pedig a legkézenfekvőbb megoldásnak a Garantiqa maximum 80 százalékos kezességvállalása mögött fennálló 70 százalékos állami viszontgarancia-szint növelése tűnne: ha csökkenthető lenne a garantőr intézmény 24 százalékos saját kockázata, kisebb tartalékképzéssel is működtethető lenne a rendszer.
Korábban szó volt arról, hogy a forrásbevonásra a Jeremie-pénzek biztosítsanak alapot. Hiába bizonyítható, hogy a hitelgarancia-viszontgarancia rendszer a kkv-k forrásbevonását támogató eszközök közül messze a leghatékonyabb, az uniós szabályok miatt a garanciaintézmények forgóeszköz-finanszírozáshoz kapcsolódó kezességvállalása jelentős mértékben mégsem kerülhet be a Jeremie-körbe.
A külső forrásbevonás ilyetén - pillanatnyi - meghiúsulása miatt a Garantiqa tulajdonosai, az állam és a kereskedelmi bankok elfogadták, hogy 2009-ben és 2010-ben a társaság veszteséges is lehet, de 2011-re már a jegyzett tőke reálértékének megőrzését várják el a cégvezetéstől. A hitelintézeti törvény tőkeelőírásainál a Garantiqa tőkeszintje 2,6-2,7-szer magasabb, vagyis a társaság akár 4-5 évig is elviselhetne évi 1-2 milliárd forintos veszteséget, de érthető, hogy a tulajdonosok abban a pillanatban pozitív eredményt várnak, amikor az anticiklikus gazdaságpolitika nem indokolja tovább az olcsó kockázatvállalást. Más garantőr intézmények a piacon a Garantiqánál nagyságrendekkel kisebb portfólióval működnek - jegyzi meg a vezérigazgató.
Nem lehet cél a jövő felélése, ezért is lépte meg a díjemelést a Garantiqa. A garanciadíjak az emelés után is igen alacsonynak számítanak, ám azt Radnai is elismeri, hogy magasabb szinteket a jelenlegi hitelkamatokon felül aligha tudnának kigazdálkodni a vállalkozók. A díjemelés csak az újonnan kötött szerződésekre lesz érvényes, illetve a több évre szóló szerződések esetén az éves átárazáskor lépnek életbe. Ha időközben a tőkehelyzet stabilizálódik, újra át lehet tekinteni a díjrendszert - mondja a vezérigazgató.
A garanciadíj-emelés mellett a Garantiqa azon a területen is módosította garanciavállalási szabályait, hogy a jövőben a garanciavállalás nem fedezi automatikusan a hitel kamatait is. Eddig ugyanis a hitelre és a kamatra vonatkozott a garancia mértéke, a jövőben a bank döntésétől függően a garanciavállalás mértéke a tőkeösszegtől vagy konstrukciótól függően a teljes hitelösszeg legfeljebb 120 százaléka is lehet. A jövőben a készfizető kezességvállalásért felszámított díj alapjának megállapítására a bank ezen döntésének függvényében kerül sor. Hogy ezt - a bank kamatkockázatának mérséklését - a pénzintézet saját forrásból vállalja-e, vagy az ügyfélre terheli, független a Garantiqa konstrukciójától.
A Garantiqa partnerbankjai között időről időre felmerül az, hogy a garanciaintézmény a bankok (és azok ügyfelei) felé bedőlésarányos díjakat határozzon meg. Ezt ugyanakkor rendre elvetik, hiszen volt olyan hitelintézet, amely már korábban végrehajtotta a banki portfóliótisztítást (és ezzel kapcsolatban élt a garancialehívás lehetőségével), míg másoknál ez a folyamat épp most zajlik, illetve a jövőben indul el.
Nagy László Nándor

