Aktualitásaink
Nő az igény a hitelgaranciára
A gazdasági válság idején jelentősen megnőtt a kereslet a hitelgarancia iránt: a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2009-ben összesen 500 milliárd forintot meghaladó nagyságú kezességvállalási állományából 440 milliárd forint volt az új szerződéses összeg - mondta Nagy Balázs, a cég igazgatója pénteken Debrecenben.
Élsport és családi nap egyben - Olimpiai bajnok Debrecen
Ebben az esztendőben 125 éves a Magyar Torna Szövetség, az ünnepi sorozat első állomása a debreceni II. Magyar Felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny.
Keményebb feltételekkel szerződik a Garantiqa - A külső forrásbevonás meghiúsulása miatt 2009-ben és 2010-ben veszteséges lehet
Ha fenn akarjuk tartani a rendszert, optimalizálni kell a bevételi oldalt - indokolja Radnai György, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója, hogy miért kényszerül a társaság márciustól átlagosan 25 százalékos garanciadíj-emelésre.
Le nem járt követelést vegyenek! - Kkv-finanszírozás másképp
Életre kelhet az idén a faktoring piac: a kockázatok mérséklődnek, a garanciafeltételek javulnak, a faktoring a kkv-k forgóeszköz-finanszírozásának versenyképes alternatívájává vált - mondta el az Ecoline megkeresésére Szántó Csaba, a PricewaterhouseCoopers (PwC) vezető menedzsere.
Emelkedik a hitelgarancia díja
A vállalati hitelpiacokon megindult folyamatok nyomán március 1-jétől átlagosan 25 százalékos garanciadíj-emelést hajt végre a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Garantiqa EIF egyeztetés a Garantiqa idei eredményesebb működéséről
Az Európai Beruházási Alap (EIF) vezérigazgatója, Richard Pelly budapesti látogatása alkalmából megbeszélést folytatott a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatójával, Radnai Györggyel is.
Világkupa Debrecenben, Vass-siker Montreálban
Véglegessé vált, hogy március 5. és 7. között Debrecen ad otthont a II. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Versenynek. A Főnix csarnokban rendezendő viadal a tavalyi budapestihez hasonlóan idén is igazi családi rendezvény lesz: sport, kultúra és szórakozás egyben.
A növekvő bedőlt hitelek ellenére sem változtat eddigi stratégiáján a Garantiqa
Nagy Károly (műsorvezető): - Bár látványosan megnőtt a bedőlő hitelek aránya, mégsem változtat eddigi stratégiáján a vállalkozások hiteleiért kezességet vállaló Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Radnai György vezérigazgató a Gazdasági Rádiónak azt mondta, továbbra is anticiklikus magatartást folytatnak, vagyis a bankok visszafogott kihelyezéseikkel szemben a válságban sem csökkentik kezességvállalásaikat. Márványi Péter interjúja.
"Bombasiker" a támogatás-visszafizetési garancia
Az év legsikeresebb termékévé nőtte ki magát az EU-s pályázatokhoz adott támogatás-visszafizetési garancia a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nél. A társaság december közepéig 7,5 milliárd forintra vállalt garanciát, ez ötszöröse a tavalyi egész éves garanciavállalásnak. Bár a termék immár hároméves, eddig egyetlen egyszer sem kellett a vállalkozók helyett visszafizetni a támogatási összeget.


